I. ÖKO nap

Fenntarthatóság és környezettudatosság. Mi hiszünk benne, és Ön?
I. ÖKO nap 2011.03.10. Budapest A38 Hajó
Cégünk március 10-én rendezte meg I. Öko napját, aminek helyszínéül az A38 Hajóhoz csatolt Művészdereglyét választotta.
A neves előadók mindenképp védjegyként szolgáltak a program komolyságához és színvonalához. Az igen szépszámú résztvevőt, cégünk ügyvezető igazgatója Erdély Zsolt üdvözölte, s rövid köszöntőjében elsősorban arra hívta fel a figyelmet, hogy környezetvédelemnek nem divatos trendnek kell lennie, hanem a mindennapokban megvalósuló cselekvésnek. Ezt követően bemutatta az előadókat, majd átadta a szót az elsőnek, Bob Lathamnak, aki a PaperlinX Europe környezetvédelmi igazgatója. A Green Days Green Money előadásának nagy sikere volt a hallgatók körében, aminek a mondanivalója, hogy „zöldnek” lenni manapság üzleti nyereséget hozhat a cégeknek.
Ezt követően Szlatki Ferenc vette át a szót, aki a Budapest Papír Kft. beszerzési vezetője. Az FSC minősítésről tartott egy kis előadást.
Rövid kávészünet után ismét egy külföldi előadó következett, Jans Kriete a Sappi környezetvédelmi menedzsere, aki arról beszélt, hogy miért is jelent a papír, illetve maga a nyomdatermék környezetbarát megoldást.
A következő előadást Szalai István, az Océ Hungária nyomdai üzletágának vezetője tartotta. A zöld üzlet - jó üzlet” tartja az Océ.
Jürgen Müller, az önátírós termékeiről ismert IDEM képviseletében tartotta a következő előadást. Előadásában kitért arra, hogy a legtermészetesebb önátíró papír az IDEM.
Az utolsó szakmai előadást az olasz Garda gyár képviseletében Alessandro Nardelli tartotta.
A Garda papírgyár Olaszország egyik legkedveltebb turistaparadicsomának kellős közepén képes működni 1956 óta. Ahogy az előadó fogalmazott: „Mindig a környezettudatosság frontvonalában voltunk és vagyunk, és e filozófia mentén gyártunk, dolgozunk, létezünk”.
Az olasz gyár előadása után Erdély Zsolt zárszóként egyrészt újra hitet tett a cég környezetvédelmi elhivatottsága mellett, majd buzdította a társaságot az öko-papírok használatára, illetve a Green Days - Green Money lehetőségeire.
Az előadások után, pedig állófogadáson láttuk vendégül kedves partnereinket.
| |
|
|
|



