
2009. november 12.
Álomautó Múzeum, Budapest
Ismét megrendeztük a már hagyománynak számító Kreatív Klubunkat. Helyszínül az Álomautó Múzeum szolgált 2009. november 12-én.
Ismét megrendeztük a már hagyománynak számító Kreatív Klubunkat. Helyszínül az Álomautó Múzeum szolgált 2009. november 12-én.
Az egybegyűlt elég népes (50 fő) sereget Erdély Zsolt köszöntötte, majd Murai Gabriella kreatív papír termékmenedzserünk vette át a szót és tette interaktívvá a délutánt. Minden asztalra különféle papírmintákat helyeztünk el, így mindenki „kézbe vehette” amiről szó volt. Megtalálható volt a Digitális katalógusunk is, aminek már a 2. kiadásának örülhettünk, de a kreatív mintakatalógusunk mellett be tudtuk mutatni a 2010-es Javasnaptárunkat is, amiből mindenki vihetett haza is.
Az előadások után, Elvis imitátorunk szolgáltatta a zenét a gyönyörű mintegy 60 autóból álló múzeumban. Az autókat természetesen meg lehetett közelebbről is nézni, amit mindenki ki is használt. Mindezek végén stílszerű vacsora várta vendégeinket. Találkozunk 2010-ben is!
| |
|
|
| |
|
|
| |
|
|