Nyitott Kapuk 2008
2008. október 2.
Prologis - Harbor Park, Budapest
Immáron hagyományként minden második évben tartja a Budapest Papír Kft. a Nyitott Kapuk néven ismeretes rendezvényét, amit idén október 2-án rendezett meg. A Harbor Parkban található raktárbázis előtt felállított sátor szolgált színhelyéül a karibi hangulatú estének, ahol 250 vendég szórakozott felhőtlenül.
A „Nálunk még nem ért véget a nyár” szlogen arra késztetett minket, hogy a pálmafák alatt kényelmes helyen enyhe szivarfüstben egy este erejéig a vendégeinket elrepítsük a messzi karibi világba. Már kora délután lehetőségük volt a meghívottaknak, hogy a külföldi beszállítókkal személyesen is tudjanak találkozni. A raktárban kialakított kis szállítói bázisokon a papírminták és prospektusok mind azt a célt szolgálták, hogy az újdonságokról és aktualitásokról vevőink elsőkézből, idejében tájékozódhassanak. Ezt követően licitálással egybekötött papírvásárnak lehetettek szemtanúi a résztvevőink.
A latintánc-, és a mixer show után Erdély Zsolt ügyvezető igazgató és dr. Thomas Heine-Geldern a PaperLinx európai régió igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket.
A vacsora után a Cool Miners zenekar szolgáltatta a talpalávalót.
Az este folyamán nemcsak a táncoslábúak, hanem a játékot kedvelő vendégeink is remekül szórakoztak, amiről a képek mutatnak bizonyosságot!
| |
|
|
|
| |
|
|
|
| |
|
|
|
| |
|
|
|
| |
|




